Wird aktualisiert
Aktuelle Folge
Surányi György: Szemfényvesztés a megállapodás a gázfogyasztásunk halasztott fizetéséről

Surányi György: Szemfényvesztés a megállapodás a gázfogyasztásunk halasztott fizetéséről

Nem igaz, hogy a háború az oka a forint gyengülésének. A térségi devizák közül csak a forint árfolyama szállt el, egyebek mellett azért, mert elégtelen a devizatartalékunk – állítja Surányi György egyetemi tanár, volt jegybankelnö
Länge: 45:07
Nem igaz, hogy a háború az oka a forint gyengülésének. A térségi devizák közül csak a forint árfolyama szállt el, egyebek mellett azért, mert elégtelen a devizatartalékunk – állítja Surányi György egyetemi tanár, volt jegybankelnök, aki szerint már rég fel kellett volna venni újabb devizahiteleket, és kedvezőbb kondíciókkal feltölteni a tartalékokat. Úgy látja, a jegybank túl korán állt le a kamatemelésekkel, az inflációs nyomás nem enyhül. Ugyanakkor államcsődről beszélni szerinte felelőtlenség, a Nemzetközi Valutaalapra sem szorul rá az ország, a minap bejelentett megállapodást az oroszokkal a gázár halasztott fizetéséről viszont szemfényvesztésnek tartja, ami nem menti meg a folyó fizetési mérleget.
Folgen-ID: 1000581669410
GUID: a9e88669-c2b7-4ebf-bbc7-fb59a7a66e94
Erscheinungs­datum: 5.10.2022, 14:00:00

Beschreibung

Ez a Della, a 24.hu gazdasági podcastja, ahol minden a pénz körül forog. Arra fókuszálunk, ami mindenkit foglalkoztat: merre tart a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború tépázta magyar és világgazdaság, mi lesz a megtakarításainkkal, a munkahelyünkkel, a környezetünkkel? Azok véleményét kérjük a legfrissebb és legfontosabb eseményekről, akik a legközelebb ülnek a tűzhöz, az adott terület kiemelkedő szakértői, cégvezetői, gazdaságpolitikusai. A műsorvezető Baka F. Zoltán.

Apple Podcasts: Kundenrezensionen

Kein Eintrag